Honfitársaink kétharmada simán ellopja azt, aminek az árát nem vasalják be rajta egyből. Ennyire hitványak lennénk, mi magyarok? Kis magyar társadalmi kórtörténet.

Egy hónappal ezelőtt két ingyenes ásványvíz automatát helyeztek el Budapest két különböző pontján. A szerkezet becsületkasszával működött, vagyis, a vásárlón múlt, bedobja-e a vételárat. A nyilván sokak számára megfizethetetlen 50 (azaz ötven) forintos cechet a Budán a felhasználók 37 (azaz harminchét), míg Pesten 36 ( azaz harminchat) százaléka pengette ki. Az Isten adta nép közel kétharmada annak ellenére is lelépett fizetés nélkül, hogy a pénzintézet a bevétel kétszeresét ajánlotta fel egy beteg gyermekeket támogató alapítványnak.

Vagyis a bolti ár kevesebb, mint feléért hozzájuthattunk egy palack ásványvízhez, miközben ennek az összegnek a duplájával segíthettünk egy nemes ügyet. A főváros népének 63-64%-a pedig magasról tojt erre, és egyszerűen elvitte a szajrét. Vagyis: ellopta. Az a víz ugyanis nem ingyenes volt, annak volt egy szabott ára - csak épp senki sem hajtotta be rajtuk, így úgy gondolták, miért ne emelhetnék el, ha már ott van?

Itt következne az adekvát rinyálás a szörnyű vadkeleti közállapotokon, esetleg egy jó magyarfikázás a Kertész Ákos és szellemi rokonai által már kitaposott ösvényen. És a helyzet az, hogy épp most, épp ennek az ügynek az apropóján még ki se kérhetnénk magunknak. Tényleg ilyen hitvány emberek volnánk, mi hungarusok?

Ha egy nyelvünket értő külföldi, vagy Mars-lakó fellapozza a bulvárlapokat, belenéz a különböző kibeszélő-és valóságshow-ba, nemigen juthat más következtetésre, hogy itt a Duna mentén tízmillió  prosztó ösztönlény és hivatásos bűnöző él. Máunika és Balázs mára már szerencsére megboldogult, ám jó egy évtizeden át minden délután jelentkező szellemi és erkölcsi darálóján egy egész nemzedék nőtt fel – az eggyel, kettővel felettük járó meg fejlődött vissza hülyegyerekké. Korunk nemesi előnevére, a VV-re már nem is pályázhat eséllyel az, aki mögött nem áll pár év kurválkodás, vagy némi büntetett előélet. A panelrengetegek beton pingpong asztalain, vagy a civilizációtól szédítő sebességgel távolodó kis falvak lerohadt focipályáin felnövekvő nemzedék hősei nem bátorságukkal, tudásukkal, vagy szorgalmukkal emelkedtek ki a többiek közül – hanem azzal, hogy szar emberek. És a többiek ezért tisztelik őket. Miért is ne tisztelnék – hiszen ellentétben a magyar társadalom 70-80%-ával: ők sikeresek!

Az a bizonyos hal persze mindig a fejétől bűzlik. Nemrégiben az egyik csatornán főműsoridőben vallott ifjúkori „botlásairól” Árpa Attila, a hazai kereskedelmi televíziózás szuperproducerré maszturbált ócskása, akinek olyan nagyszerű műsorokat köszönhetünk, mint a Való Világ, vagy a Heti Hetes. Attesz nem volt rossz ember, csak épp ellopott ezt-azt, például autókat. Beszélgető partnere, a médiaiskolájában törvénytelenül tandíjat szedő Havas Henrik készségesen adja szájába az elmúlt évek legnyomorultabb, legelkoptatottabb közhelyét:„fiatal voltál, kellett a pénz”.

Álszent picsogás a közmorál zuhanásán siránkozni, ha a nyilvánosságot ilyen médiafelületre vergődött köztörvényes figurák alakítják. A politikai erkölcsök olajbányászati mélységekbe süllyedésének taglalásától meg is kímélem az olvasót. Már csak azért is, mert a hatalom mióta világ, a világ korrupt volt (persze az elmúlt két évtized e tekintetben utolérhetetlen) - ám az emberek, a társadalom, a nép, a nemzet, mindegy hogyan hívjuk a közösséget, amelynek élhetővé kell(ene) tennie az életet, évezredek óta mindig  - a szó mindennapi értelmében - lényegesen tisztességesebb volt, mint a rajta uralkodók.

Szóval a helyzet az, hogy Zrínyi Miklós örök érvényű mondása ma sem vesztett érvényéből: „Nem vagyunk alávalóbbak egyetlen más népnél sem.” A hálószobákba, az agyakba és a lelkekbe beköltöző média vívmányaként azonban az a veszély fenyeget minket, hogy mindannyian lesüllyedünk a saját jelenlegi söpredék elitünk morális szintjére. Így fordulhat elő, hogy a pesti járókelő egyszerűen elemel egy ötven forintos palackot, s, ha a jóízű kortyolás után esetleg támadna némi lelkiismeret furdalása, csak felidézi magában az Árpa- és Havas-félék szájszagú proli bölcsességét: „Szomjas voltam, kellett a víz.”.

(forrás: barikad.hu)