Néhány évvel ezelőtt egy telekommunikációs cég ügyfélszolgálati alkalmazottjaként, telefonos ügyintézéssel foglalkoztam. Előfordult, hogy napi 8-12 órában akár 90-100 ügyféllel is beszéltem.

Tucatnyi rendszerben rögzítettem, adminisztráltam, miközben néhány perc állt a rendelkezésemre, hogy megoldást találjak az ügyfelek problémáira, vagy a számukra legmegfelelőbb terméket értékesítsem nekik. Mondanom sem kell, hogy mire letelt a munkaidőm, agymosott zombinak éreztem magam és  legszívesebben azonnal repültem volna az ágyamba aludni.

Akkoriban gyakran gyártottunk vicceket a kollégáimmal arról, hogy a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése esetén időskorú dolgozóként, hogyan tudnánk megfelelni (vagy inkább nem felelni meg) a cég elvárásainak. Elképzeltük, ahogyan hallókészülék segítségével próbáljuk majd megérteni az ügyfelek beszédét, vagy reumás fájdalmakkal, járókerettel szlalomozunk el a nyomtatóig. Ez semmiképpen sem gúny volt a részünkről az idősek felé, inkább keserű poénkodás, amely révén a saját jövőnket nevettük ki.

A világ országaiban már régóta téma az aktív munkaképes és az időskorú népesség arányának a változása. A társadalmak elöregedése egyre több pénzbe kerül az egyes országoknak. Az ENSZ előrejelzései szerint közel 7 milliárd ember él a Földön, 2050-re a népesség elérheti a 9 milliárdot is. A Világgazdaság egy cikkében megjelent adatok alapján 2011 és 2050 között mintegy 1 milliárd munkaképes korú felnőtt, illetve 1,25 milliárd hatvan év feletti nő és férfi adódik a világ lakosainak a számához, miközben a 25 évnél fiatalabbak száma 3 milliárd körül stagnál.

Egyre több gazdasági szakember érvel amellett, hogy a demográfiai változások súlyos gazdasági következményeit csak a nyugdíjkorhatár fokozatos, további emelésével lehet mérsékelni. Európa országaiban az elmúlt években ennek megfelelően kerültek kidolgozásra nyugdíjreformok, amelyeket a társadalmi nyomás ellenére is keresztülvittek a törvénykezésen.

Franciaországban heves tüntetések és tiltakozások ellenére 2010 szeptemberében fogadták el, hogy fokozatosan felemeljék a nyugdíjkorhatárt 60-ról 62 évre. Németországban egy korábbi tanulmány szerint „feltétlenül szükséges” a 67 éves nyugdíjkorhatár, de további emelését is indokoltnak látnák gazdasági tanácsadók. 2045-re 68, 2060-ra pedig 69 éves nyugdíjkorhatárra lenne szükség. Magyarországon egységesen 65 évre emelték a nyugdíjkorhatárt, melyet fokozatosan 2021-re vezetnek be.

A folyamatok tehát már beindultak, és bár demográfiai vagy gazdasági mutatók alapján szükségszerűek lehetnek ezek a nyugdíjreformok, figyelembe kéne venni az időskori munkavégzéssel kapcsolatos társadalmi megítélést, illetve egészségügyi szempontokat is.

Ki fog alkalmazni egy 60 év körüli embert? Milyen állás vár majd egy 50-60 évesre?

A telekommunikációs cégnél ahol korábban dolgoztam, az elbocsátási hullámoknál mindig az idősebb kollégáktól váltak meg először. Azt mondták, ők már nehezebben tudják elfogadni az újabb változásokat, nehezebben tudják megtanulni az egyre újuló informatikai termékek és rendszerek kezelését. Nem képesek átállni és gyorsan tanulni.

Az sem mellékes kérdés, hogy vajon milyen egészségügyi kihívást, terhelést fog jelenteni (egy romokban heverő egészségügyben) a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése?

Nemrég olvastam egy cikket, amely az Amerikai Foglalkozási és Környezeti Egészségügyi Kollégium tanulmányát elemezte, amely szerint a meggyengült egészségi állapot a fő oka annak, hogy Amerikában a dolgozók a korai nyugdíjba vonulást választják, de további fontos tényezőnek nevezte meg az erős munkahelyi nyomást is.

Úgy gondolom, bőven van még mit végiggondolni a nyugdíjkorhatár-emelések hosszú távú hatásaival kapcsolatban. Megválaszolandó kérdésekből egyre több van, a keserű poénoktól pedig már rég elment a kedvem...

(forrás: barikad.hu)