Megtörtént, szakítottatok. Az első sokk után jön a legnehezebb megpróbáltatás, be kell menni dolgozni. Kegyetlen az élet, de túl lehet jutni rajta, elmondjuk hogyan.

Ez egy új kezdet, túl leszel rajta, az idő majd könnyít a fájdalmadon, sportolj, bulizz, foglald el magad! Ismerjük ezeket az unalomig ismételt frázisokat, a glossi magazinok tanácsait, hiszen mindannyian szakítottunk már, hagytak minket el és lám, túléltük. Igen ám, de hogyan? Mi lesz az olyan hétköznapi dolgokkal, amelyekre nem lehet felkészülni, mint, ahogy azokra az érzelmekre sem, amelyek akkor öntik el az embert, amikor elhagyják. Ilyen átlagos, de annál nehezebben kivitelezhető feladat, a szakítás másnapján bemenni a munkahelyünkre, és jól teljesíteni, élni a hétköznapokat. 

Miután megtörtént - mindegy, hogy mi miatt -, az első éjszakán telesírtad a párnád, majd mély, rémálmokkal teletűzdelt alvásba merültél, egyszer csak csörög a vekker, és szépen lassan kitisztul a kép: "Úristen, tegnap szakítottunk, egyedül vagyok!" Ilyenkor könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy gyomorrontásra hivatkozva beteget jelentünk, de ez rossz döntés, mert nincs annál gyötrőbb, mint egész nap az elment kedves kihűlt helyén nyalogatni a sebeinket. Keljünk fel, bármilyen nehéz is, kapcsoljunk be valami semleges háttérzajt, tévét, rádiót, vegyünk egy kemény skótzuhanyt, rajzoljunk arcot magunknak - bár ez utóbbit, ha nem vagyunk benne biztosak, hogy a napot bőgés nélkül le tudjuk nyomni, ki is hagyhatjuk -, pörgessük le a reggeli rituálékat. 

Hétköznapi

Vannak egyéb ügyek is, amelyeket érdemes egy hétköznapba - amennyiben szakítás utáni túlélésről van szó - belevenni. Ott van például a kajálás. Bár az első napokban nem nagyon lesz étvágyunk, de meg kell tanulnunk csak és kizárólag magunkról gondoskodni. Ha reggelit veszünk a boltban, ha ebédet készítünk, ha alapanyagokat vásárolunk, mindig oda kell figyelni, hogy már nem két főről gondoskodunk. Sajnos emiatt folyamatosan ott van a fejünkben a hiányérzet, és simán előfordul, hogy a csemegepult előtt állva meglátjuk a kedvenc sajtját és elbőgjük magunkat. A párkapcsolatok szereplői a legritkább esetben szeretik ugyanazokat az ételeket, gyenge vigasz - viszont nekünk bejött -, miután elhagyott a kedves annyi és olyan ételt ehettünk amennyit csak akartunk. Személyes élményem volt, amikor szakítottunk a pasimmal, és vettem egy kiló sóskát, napokon keresztül azt rágcsáltam vacsora helyett. Amikor még együtt voltunk, répa és inkább főztem, nyilván bele-bele kóstoltam az ételbe, és fel is pattant néhány felesleg zsírpárna. Itt az alkalom, még ha kényszerűségből is, hogy ez a felesleg lepattanjon, és élvezzük azokat az ízeket, amiket örömmel mellőztünk, míg szerelemben voltunk. 

Kontroll alatt 

Ha megvan a reggeli, indulhatnánk is, de még ez is okozhat nehézséget, hiszen számtalan pár együtt indul a munkába, autóval, tömegközlekedéssel, biciklivel, még egy ilyen egyszerű feladat is megterhelő lehet, válasszunk más eszközt, más útvonalat, minél kevesebbszer bukkanjanak fel a közös élmények, emlékezetünkben. Mivel a munkahelyünk mégiscsak egy hivatalos közeg - bármennyire is jóban legyünk a kollégákkal -, igyekszünk koordinálni a viselkedési formáinkat. Ne higgyük, hogy a munkatársaink nem fogják észrevenni, hogy óriási gáz van, hiszen ismernek minket, és nagy valószínűség szerint felismerik a kisírt szem tüneteit. 

Ne hagyjuk, hogy elborítsanak minket a kíváncsi tekintetek, informáljuk a mellettünk ténykedőket, hogy mi történt, persze nem kell szaftos részletekbe belemenni, és jogunkban áll azt a kérést közvetíteni feléjük, hogy "Légy szíves, ne kérdezősködjetek, mert nagyon fáj még beszélnem róla. Köszi" - ez egyértelmű és érthető óhaj, amit minden bizonnyal tiszteletben is tartanak majd a kollégáink. A munkavégzés kiválóan alkalmas arra, hogy legalább pillanatokra elterelje a figyelmünket a bánatunkról. Ne áltassuk magunkat, biztosan előfordul, hogy ki kell mennünk a mosdóba kicsit sírdogálni, és némi hideg vizet az arcunkba locsolni, de összességében szerencsésnek kell magunkat éreznünk, hogy a szakítást követően nem egy gyötrelmesen hosszú hétvége következik.

Jobb mint otthon

Ha van rá lehetőségünk - és miért ne lenne -, munka után se rohanjunk haza - úgy sincs ott senki, aki miatt érdemes lenne sietni -, hanem igyekezzünk a barátainkat aktivizálni, annak érdekében, hogy mi könnyebben túléljünk. Előbb, utóbb azonban haza kell mennünk, egy-egy új film, izgalmas könyv ideig-óráig lekötheti a figyelmünket, de tudjuk, hogy égő szemekkel nem lehet hosszasan olvasgatni, ráadásul a figyelmünk közel sem olyan koncentrált, ebben a válságos helyzetben, így érdemesebb praktikus dolgokat művelni. Összeírni a bevételeinket, a kiadásainkat, hiszen mostantól egyedül kell boldogulnunk, és ha ilyen racionális dolgokkal foglalkozunk, könnyebben elterelhetjük a figyelmünket a fájó érzelmekről. Minél több hétköznapi dologba vetjük bele magunkat, annál hamarabb túl lehetünk a kínokon, utána már csak rossz lesz, de nem elviselhetetlen. És most jöhetnek azok a közhelyek, amelyek mint ilyenek, azért megállják a helyüket. 

(forrás: borsa.hu)